Leszállás A320-szal egy kezdő szemszögéből

Natalija egy gyorstalpalót követően egyedül száll le egy A320-szimulátorral...

Autoland A320-módra

Automatikus leszállás egy A320-szimulátorban...

Nincs lezuhanás

Lépegető exkavátor

2006 szeptemberében adták át a Malév Képzési Osztályának Boeing 737-es szimulátorát, amin azóta is a legváltozatosabb vészhelyzeteket gyakorolják a pilóták. A korábbi szimulátor egy Tu-154-es volt, ám már évek óta nem használták, a szovjet gyártmány - melynek alapját egy asztali makett felett mozgó analóg kamera képezte - felett elrepült az idő. Kevesen tudják, hogy elvileg az 1984-ben üzembehelyezett Tupoljev-szimulátor kabinja is mozgatható volt. Ám lábai már  első "útján" nem bírták el a terhelést, a szimulátorkabin megdőlt, a bent ülők kiestek az ülésekből és többen megsérültek - soha nem is mozgatták többé a kabint. Az új szimulátor megvásárlásának - pontosabban bérlésének - oka volt az is, hogy a légitársaság 2001 óta már nem használ Tu-154-est. A régi szimulátort a Közlekedési Múzeumban helyezték el, ám működni vélhetőleg már ott sem fog soha többé.

Az új, B737-es szimulátort a kanadai Mechtronix készítette (bármilyen meglepő, több repülőgépszimulátor-gyártó is van a világon), a kabint mozgató lábait pedig a repülőgépeiről ismert Fokker. Mikor emellett a típus mellett döntöttek, szempont volt az is, hogy a számítógépes háttér kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekből áll, így a szimulátorra fordított összeg is feleannyi, mint egy olyan berendezésé, amihez csak a gyártó szállít alkatrészt. 2006-ban ez jó ötletnek tűnt, ám hamar kiderült: az akkor vásárolt szerverek alkotóelemei a számítástechnika fejlődése miatt pillanatok alatt eltűntek a PC-boltok polcairól, így tulajdonképpen konzerválniuk kellett a beszerzéskori számítástechnikai háttér állapotát. Egy kiadósabb áramszünet alkalmával, amikor a szünetmentes tápegység sem segített és néhány hardver tönkrement, kétségbeesve tapasztalták az osztály munkatársai, hogy az alkatrészek közül már alig kapható valami a számítástechnikai üzletekben. Így végül milliós értékben rendeltek a megmaradt készletből, és maguk raktározzák a pótalkatrészeket. A szimulátor erőforrásigényére jellemző egyébként, hogy csak a hangeffektusokra egy önálló szervert kellett elhelyezni, illetve mind a három projektor képeit is külön-külön szerver vezérli.

Épp, mint a valóságban

A szimulátor egy csarnokban található, és bár külsőre nem tűnik nagynak, a szakembereknek komoly főfájást okozott, hogy olyan nagy ívben mozog a kabin, hogy nekiütközhetne a csarnok látogatógalériájának; emiatt magát az épületet is át kellett szabni. A kabin rész - a benne ülőkkel együtt - maximum nyolc tonnát nyomhat (üresen 7,5 tonna), a lábakra nehezedő nyomás pedig az 50 tonnát is elérheti. A pneumatikus lábak billegtetik a kabint a bent ülő pilóta manővereinek megfelelően. A pilóták elé tükrök segítségével három projektor vetíti a képet. A tükrös szerkezet 180 fokos panorámát tár a kabinban ülők elé, 40 fokos szögnyílásban szférikusan meghajlítva. Érdekesség, hogy a pilóták által látott kép a szerverteremben is figyelhető, ám ott meglepően torznak tűnik (hiszen nincs "visszahajlítgatva" a rendes látószögbe), ám ami egy normál képernyőn élvezhetetlen, az a pilótakabinban teljesen élethű. A szimulátorhoz használt szoftver öt repülőtér, és azok 5-10 kilométeres környékének térképét tartalmazza: Budapest, Amszterdam, Frankfurt, London és Milánó leszállópályáit vehetik célba a pilóták. Ezt ugyan lehetne bővíteni, de a szoftverfrissítés igen drága mulatság, és nem a konkrét helyszínek felismertetése a cél, hanem a repülési szituációk gyakorlása. A szimulációs gyakorlatoknak egy szerepük van: azokat a vészhelyzeteket gyakoroltatják a pilótákkal, amelyekkel talán soha életükben nem találkozhatnak, de ha egyszer mégis beüt a krach, legyen elképzelésük a jó megoldásokról. A gyakorlatok egymásra épülő péntek 13-át idéző szituációkból állnak: például felszállás közben tűz üt ki a hajtóműben, leáll az egyik hajtómű, kilyukad a repülő (vagy ahogy arrafelé mondják: dehermetizálódik), csökken a nyomás, vagy éppen - bármilyen abszurd - meghal a kapitány, és az elsőtisztnek egyedül kell tovább vezetni, majd leszállni. Minden pilóta legkevesebb évente kétszer négy órát tölt a kabinban. Előtte egy kétórás megbeszélésen az instruktor előre felkészíti őket arra, hogy mire számítsanak a gyakorlat alatt, és egyfajta beugró elméleti vizsga gyanánt a pilótáknak számot kell adniuk arról, hogy mit csinálnának, ha ez vagy az bekövetkezne. Meglepő lehet, hogy a pilóták a hibákra felkészülve ülnek be a pilótafülkébe, ám mint megsúgták, némelyik instruktor nagy híve a spontaneitásnak, és néhány meg nem beszélt elemet is belevisznek a szeánszba. A négyórás vizsga időtartama alatt előbb az egyik, majd a másik pilóta vezeti a gépet (2-2 órán át állnak helyt), és mint a szimulátort bemutató pilóta bevallotta: egyáltalán nem rutin a szimulációs gyakorlat. Az öregebb résztvevők törülközőt terítenek a székük támlája és a hátuk közé, mert négy óra alatt a 14-15 fokos klíma ellenére is komolyan leizzadnak. A különböző meghibásodásokról egyébként egy egész könyv szól, a pilóták szerint minden benne van, ami egy repülőgépen előfordulhat. Vész esetén ezt kell előkapni, és bizony itt is vizsgáznak önuralomból, mert remegő kézzel nem lehet benne lapozgatni, márpedig az elvégzendő feladatok listáját mindenképpen meg kell nézni. Akkor is, ha megoldották a helyzetet, hiszen ellenőrizni kell, nem maradt-e ki valami, amit a protokoll előír. A könyv igen vaskos, ám laikus megállapításunk szerint ahhoz képest, hogy milyen összetett tevékenység a repülés, és milyen bonyolult szerkezet egy repülő, egész vékonyka. Maga a szimulátor egyébként kíméli magát: ha a levegőben jóvátehetetlen dolog történik, nem mímeli a lezuhanást, hanem csak kijelzi, hogy véget ért a menet, a gép innentől kezdve menthetetlenül lezuhant volna. Ezt demonstrálták is, egy bemutató "út" során, melynek során a turbulencia darabjaira cincálta a gépet Duna felett. Mint megtudtuk, a lezuhanást már nem éltük át, a szoftver jelezte, hogy vége a dalnak: a földbe csapódást a masina azért nem szimulálja le, mert ezzel csak a pneumatikus mozgatórendszert terhelnék le feleslegesen. A szimulációs gyakorlat tulajdonképpen vizsga is, bár bukás nincs: ha valakinek nagyon szerencsétlenül sikerül megoldania a helyzeteket, visszahívják új időpontra - ez azonban igen ritka, és a második alkalommal eddig mindenki átment. Noha a pilóták elé táruló képet számítógép modellezi, és csak vetítik, a szimulátor élethűségét jól érzékelteti, hogy felszálláskor ugyanúgy érezni a gyomorliftezést, leszállásnál pedig a gép pattogását a kifutópályán, mint az igazi repülés során. Míg azonban egy kívülállónak  - így nekünk is - élményút a szimulátor használata, a pilótáknak bizony komoly kihívás egy-egy gyakorlat.

Forrás:
http://www.origo.hu/techbazis/hightech/20070812-nemsokara-egy-eves-lesz-a-malev-repulogepszimulator.html

[Jegyzet]

 Látogatás a Malév B737-es szimulátorában avagy tud-e repülőt vezetni az, aki eddig csak FS-ezett?

Aki repülőszimulátorozásra adja a fejét, annak azért tetszik meg ez a hobby, mert hasonlít a valóságra. Az illető vonzódik a repüléshez, de vagy túl fiatal, vagy valami egészségügyi problémája van, esetleg már túl későn jött rá, hogy mi lett volna számára a megfelelő hivatás, egyszóval jobb híján a virtualitást választja. A kérdés önmagától vetődik fel: ha nekem megfelel a valódi repülés helyett a szimulátorozás, mert kiválóan utánozza a valóságot, akkor ezzel képes vagyok olyan tudás megszerzésére, melyet a valóságban is tudok alkalmazni? Azaz ha a szimulátorban profi módon el tudok vezetni egy Boeing 737-est, akkor azt adott esetben a valóságban is meg tudnám tenni? Alábbi "értekezésem" erről fog szólni.

Jómagam kb. 14 éve láttam először (akkori értelemben) komoly repülőszimulátort. Elszórakoztam vele, mert mindig izgatott a polgári repülés, de látványban nem fogott meg annyira, hogy komolyabban foglalkozzak vele. Aztán 1998 környékén már olyan szinten volt a szoftver - konkrétan az FS98 -, hogy már mélyen megragadott és arra ösztökélt, keressek utána angolul, vagy bármilyen más nyelven annak, hogy mit és hogyan kell csinálnom. Nem részletezem, hogy ez végül miként valósult meg, a lényeg, hogy akkor kezdtem komolyan foglalkozni ezzel az egésszel, és minél inkább belemerültem, annál több érdekességet találtam benne, tanulási vágy kapott el, és bizony hosszú éveken át forgattam komoly repülős anyagokat, beszélgettem többszáz órát (nem vicc!) pilótákkal, így tanultam meg számos dolgot, ami egyébként még most is csak töredéke annak, amit egy valódi kapitány tud. Körülbelül 2 évnyi komoly szimulátorozás után sokunkban - így bennem is - felmerült a kérdés, hogy a valóságban hogyan tudnánk kamatoztatni a tudásunkat? Hiszen addigra olyan gépeken repültünk, amiken szinte minden működött, a fene tudja hány száz vagy ezer landoláson voltunk túl, sok-sok eredeti kezelési útmutatót és egyebet forgattunk a kezünkben, miért is ne jutott volna eszünkbe a felvázolt kérdés? És különben is, olyan jó volt ábrándozni arról, hogy egy vészhelyzetbe kerülve, akár a mozifilmekben, fognánk magunkat, beülnénk a repülő kapitányi székébe és lehoznánk azt a masinát, megmentve ezzel akár 100 emberi életet, köztük a sajátunkat is. Hősökké válnánk a saját és mások szemében, de ha ez nem is futott volna át az agyunkon, akkor is más érzés volt leülni úgy a PC elé és elindítani a proginkat, hogy azt hittük, mi annyira jók vagyunk és annyira sokat tudunk, hogy bárhol megállnánk a helyünket. Így valahogy még realisztikusabb volt ez az igen komoly játék. Jellemző a szimulátorosra az is, hogy általában előtte nem repült kisebb gépeken, inkább csak utasként ült kölönböző masinákon, nagyvasakon, azonban szimulátoros körökben általában jelen vannak kisgépes pilóták, az ember gyakrabban jár repterek környékére nézelődni, előbb-utóbb biztosan fel fog szállni egy kisgéppel, hiszen szert tesz ismerősre, aki kevés pénzért elviszi egy városnézésre. Ha már odafent vannak, ismerik is egymást, akkor csak idő kérdése, hogy a pilóta - gondos felügyelet mellett - megengedje a jobboldalon ülőnek, hogy maga is megfogja a szarvat, kisebb fordulókat csináljon, egyszóval vezesse a gépet. Azok, akik nem ijedtek meg az első kisgépes élménytől és elmentek minimum 4-5 alkalommal, azok többsége biztosan átesett hasonlón. Az ember tehát óhatatlanul eljut arra a pontra, hogy mit kezdene egy valódi géppel, a kérdés csak az, hogy abban a pillanatban, amikor idáig elér, akkor el fogja hinni önmagáról, hogy megtanult repülőt vezetni, vagy kételyei maradnak? Mivel én igen sokat beszélgettem egy pilóta barátommal, és természetesen köztünk is többször szóbakerült ez a kérdés, Ő pedig azt mondta, hogy szinte lehetetlen volna egy repülés kivitelezése ilyen előzmények után, bennem megmaradt a bizonytalanság, illetve talán el is hittem, hogy egészen biztosan kudarcot vallanék egy valós helyzetben. De valóban így történne? Telnek az évek, egyre több embert ismerünk, szimulátoros barátaink is nőnek, aztán azt vesszük észre, hogy az egyik "kissrác" már 25 éves is elmúlt, most épp repülésirányítónak jelentkezett, a másikuk már kisgépes pilóta, a harmadik a reptéren dolgozik stb. stb., hogy a rengeteg barátról ne is beszéljünk. Akadnak köztünk, akiknek sikerült "valódi szimulátorba" bejutniuk, olyanba, amin az igazi pilótákat képzik, oktatják, vészhelyzeteket gyakoroltatnak velük. De klassz volna bekerülni egy ilyenbe! A lehetőségek azonban korlátozottak, hiszen ilyen csak külföldön van, micsoda barátság kell ahhoz (és kivel), hogy az ember egy ilyen helyre bemehessen? Így csak irigykedve hallgatjuk a beszámolókat, mi biztosan nem jutunk el egy hasonló szimulátorba. Aztán egyszeriben alkalmunk nyílik, hogy bemenjünk és kipróbáljunk egy úgynevezett "home cockpitot", azaz egy otthon készített pilótafülkét, ami szintén az általunk használt szoftverrel fut, de kivetítőt használ egy hatalmas vásznon a táj megjelenítésére, mi pedig nem a monitoron egérrel kapcsolgatjuk a bizgentyűket, hanem pontosan úgy, ahogy igaziból, a két kezünkkel indítjuk a felső panelen a hajtóművet, állítjuk a robotpilótát, kezeljük a rádiót, hiszen az otthoni kokpitban minden pontosan ugyanott van, ahol a valódi gépen! Ez az árában is meglátszik, egy ilyen a megépítése kb. 10 millió forint, legalábbis akkor, ha tényleg klasszat akarunk csinálni, márpedig vackot minek? Úgyhogy bemegyünk egy ilyenbe, eleinte kicsit bénázunk, keressük a kapcsolókat, szokjuk a szarvat és a gázkart, de próbálkozásainkat előbb-utóbb siker és egy kiváló landolás koronázza. Tudunk repülőt vezetni! Ki mondhatná ezek után, hogy egy igazi gépet ne tennénk le? Hiszen megtettük! Az, hogy ez csak egy utánzat? Rendben, de nagyon élethű! Ha ebben elboldogultunk, akkor a valóságban is összejönne. Ekkor már csak a valóban bizonytalanokban marad meg a kétely, hogy talán mégsem... Telik-múlik az idő, kisvártatva hazánkban is megépül egy komoly, pilóták képzésére alkalmas "mozgó szimulátor", no, így már nem kell külföldre menni, ha van egy jó ismerős, akkor elég csak Ferihegyig, ez talán összejön! Ilyenkor segítenek a barátok, akik a reptérre kerültek, akiknek valami befolyásuk lett ezeken a helyeken, akinek mázlija van, annak csak kitartónak kell lennie és kivárni a maga idejét, ami hamarosan eljön (vagy nem). Nekem volt olyan szerencsém, hogy eljött! Köszönet érte egy kiváló barátomnak, aki hozzásegített ahhoz, hogy belülről is megnézhessem, mi több, kipróbálhassam a Malév szimulátorát!

Első hallásra el se hittem, hogy ez meg fog valósulni, de összejött. Vegyes érzelmekkel készültem a "nagy találkozásra" a Boeing 737NG szimulátorával. Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, tudtam, hogy egészen más lesz, mint amit eddig valaha tapasztaltam, beleértve a home cockpitokat is. Belépve a terembe, melyben a szimulátor elhelyezkedik olyan érzése van az embernek, mintha egy kisebb atomerőműben járna. Elszeparált helyiségek, lezárt "híd", ami a szimulátorhoz vezet, nem beszélve a szerkezet futurisztikus kinézetéről, egy dobozszerű valamiről, amiről tudom, hogy mozogni fog, belül pedig egy 737-es pilótafülke hű másolata található. Miután ezt alaposan megnézzük, egy halom érdekes műszaki adatot meghallgatunk, elindulunk befelé. A kabin előtti helyiségben minden személyes tárgyat le kell tennünk, ami odabent valamilyen módon kárt okozhat a szerkezetben, például egy háromdecis ásványvíz, vagy egy olyan tárgy, amit nem tudunk a zsebünkberakva eltenni. Fellépünk a kis hídra, amiről lenézve lelátunk a többméteres magasságból abba a terembe, amiben a kabin hatalmas hidraulikája el van helyezve (valójában ez a szimulátor elektro-pneumatikus rendszerű), majd végre belépünk a 737 kabinjába! Félelmetes látvány tárul elénk. Egy kis előtér, ahol a vezérlő kompjúter és annak kezelője foglal helyet, majd pár lépéssel előrébb ott a cockpit. Az egész kabin félhomályban úszik, hiszen látnunk kell majd vezetés közben. Odakísérnek az ülésekhez, gyorsan megbeszéljük ki lesz a kapitány, majd az oktató segít az ülések beállításában. Nagyon nem mindegy hogy ülünk, hiszen lehet állítani az ülés magasságát és távolságát is a műszerfaltól. Ha túl messze vagyunk, akkor a panelen lévő kapcsolókat nem érjük el, illetve a pedálokat se fogjuk tudni kezelni, ha túl alacsonyan, akkor pedig a felső panellel lesz gondunk. Engem totál rosszul sikerült beállítani, a lábam a levegőben lógott, a fejem súrolta a felettem lévő kapcsolókat. Hosszú perceket vacakoltam vele, mire ráéreztem, hogy milyen távolság és milyen magasság az, ami pont jó, már ez se volt könnyű. Aztán kezdtem igazán szétnézni, kinézni az ablakokon. Hallottam már róla, hogy ezekben a szimulátorokban a talaj a gép alatt is látható, nyomban leellenőriztem magam is, és valóban így volt! Egészen előrehajoltam, már szinte bevertem a fejem a szélvédőbe, amikor a vászon szélét megpillantottam. Az oldalsó ablakon kitekintve szintén a tájat láttam, csak amikor egészen hátranéztem, akkor láttam valahol távol a vászon végét, de nem élesen, hanem elmosódottan. Mondhatom, hogy gyakorlatilag körbevett a külvilág, pont úgy, mintha egy igazi repülőben ültem volna. Barátom segítségével elkezdtem ismerkedni a gép felszerelésével, kaptam a tanácsokat, hogy mire és hogyan kell majd vigyáznom, aztán beindítottuk a hajtóművet és elkezdtünk gurulni. Kimondottan ideges voltam, noha tudtam, hogy csak egy vetített képet látok, de az egész környezet annyira élethű és lenyűgöző volt, hogy nem lehetett nem izgulni. Eleinte segédkeztem a barátomnak, nem túl nagy sikerrel, majd megkaptam Tőle a gépet, végre a kezembe foghattam a szarvat! Bizsergető érzés fogott el, és noha tudtam, hogy "nem vagyunk veszélyben", ha lezuhanunk, akkor se görbül hajunk szála sem, mégis úgy éreztem, mintha valamiféle felelősség lenne a vállamon. Hogy miért? Nehéz ezt megfogalmazni még utólag is. Az ok egyértelműen a szerkezet komolysága. Ennek a szimulátornak az Auto pilot paneljétől kezdve a szarvon át a pedálokon keresztül a rádiópanelig minden valódi repülőből való! Az ember ezt tudja (mert elmondják neki), de ha nem is volna tudatában, akkor is érzékeli, hiszen a pedálok működéséhez foghatót sehol sem tapasztalt még, sem az otthoni szimulátorhoz megvásárolhato kiegészítő, sem a home cockpitban találhato pedál nem hasonlít erre. Így van ez a szarvval, a gázkarokkal és mindennel! A szarvon erővisszahatás van, nem is kicsi, ha az ember rosszul trimmeli ki a repülőt, akkor a szarvtól bizony görcsöt kap a keze. Én hosszú éveken át egy nagyon kiváló MS Force feedbackes (erővisszahatásos) joystickot használtam a szimulátoromhoz, némileg tudtam tehát, hogy milyen az, amikor a kormány nem "lötyög", hanem erőt kell kifejteni, de még ez se volt túl nagy segítségemre ott a valódi szimulátorban. De mondhatnám a kapcsolókat, vagy bármi mást, hiszen lehet valamit utánozni, de azért egy valódi 737-es pilótafülkéjét nemigen. Ehhez még 10-15 millió forint is nagyon kevés, a Malév szimulátorban ennél a szoftver is jóval többe kerül. Ültem hát a pilótaülésben, próbálgattam a repülőt kisebb-nagyobb sikerrel, olyan voltam mint egy kisgyerek, aki megtalálta sosem létező kedvenc játékát. Nagyon élveztem az egészet, az eleinte rondára, majd a végére türhetőre sikeredett landolást, a fordulókat fent a magasban (ami szintén sokkal nehezebb, de legalábbis másabb, mint az ember gondolná), az összes mozzanatot, amit végre kellett hajtanom. Hatalmas élmény volt. Mikor elhagytam ezt a csodát, még kb. fél óra kellett, hogy magamhoztérjek. Odáig hatalmas összpontosítás volt bennem, az agyam 200%-ig le volt terhelve, érthető, hogy idő kellett az oldódáshoz. Visszafelé ültem a metrón, csak az elmúlt pár órán járt az eszem, azon kaptam magam, hogy vigyor ül ki az arcomra. Egyre hihetetlenebbnek tűnt, hogy odabent voltam, hogy kipróbálhattam, hogy megkínlódtam, de sikerült, hogy szuper volt és utánozhatatlan, nagyon boldog voltam.

Attól a perctől kezdve egy fikarcnyi kétely sem volt bennem, hogy a valóságban egy valódi B737-tel elboldugolnék-e. Biztosan tudtam, hogy nem, de ez nem rontotta el a kedvemet. Kipróbálhattam, hogy milyen csodás lehet fizikailag és pszichikailag egy igazi jetet a kezemben tartani és vezetni. Kevés ehhez fogható érzés van a világon!

Rucz Gábor

Forrás:
http://www.pcpilotcenter.com