Az ír rendőrség kedden fél napra lecsukta azt a Dublinban élő szlovák állampolgárságú férfit, akinek a lakásában 90 gramm, hexogén elnevezésű (RDX) plasztik robbanóanyagot találtak. A helyzet furcsaságát az okozza, hogy a robbanószer a szlovák biztonsági erők félresikerült akciója révén került Írországba.
A szlovák rendfenntartók beismerték a felelősségüket az incidens kapcsán, melyre szombaton került sor Poprádon. A hatósági akció keretén belül a rendőrök nyolc mit sem sejtő utas csomagjában rejtettek el robbanóanyagot, akik a felszállásra várakoztak. A Sme napilap információ szerint a Belügyminisztérium az egész botrányos akcióról a tetthelyen, a poprádi repülőtéren tájékoztatja a nyilvánosságot, szerdán. Az ügyben a Határrendészet és az Idegenrendészet vezetője Tibor Mako fog beszámolni, a tisztviselő hivatala ütötte nyélbe a balul sikerül akciót. Meg nem erősített hírek szerint nem 90 gramm robbanóanyagról volt szó, csupán tízről. A rutingyakorlat két utast érintett a szombati járaton. A gyakorlat során a kutyáknak kellett volna megtalálni az elrejtett robbanóanyagot. A rendőrség erre a célra rendszeresen használ polgári utasokat, hogy ezzel valós környezetet teremtsen. Elmondásuk szerint így a költségeik is alacsonyabbak. A legutóbbi bevetésen a keresésre használt rendőrkutya csak az egyik utasnál találta meg a robbanóanyagot. A kivizsgálást felügyelő rendőr a másik repülőgéphez rohant át, és így megfeledkezett a második férfinál található anyagról. Mikor ez eszébe jutott, a repülő már felszállásra készülődött. A gép pilótáját figyelmeztették, hogy véletlenül a gépre került az anyag, de a pilóta gond nélkül felszállt a repülővel.
Az eset áldozata egy 49 éves szlovák villanyszerelő, aki már hosszabb ideje Dublinban dolgozik, és csak a karácsonyi ünnepekre érkezett haza. Dublinban az ír rendőrség másfél órára lezárta a férfi lakásának környékét, valamint a szomszédos utcákat, majd kiürítette a közelben található házakat. Ezt követően foglalták le a robbanóanyagot.
A szlovák rendőrség már a repülőút során értesítette az ír rendőrséget, a landolás során azonban nem került elő a robbanószer, a szombati nyomozás menete így egy időre megfeneklett - állította korábban a szlovák fél. Hétfőn a felelős rendőr értesítette a felettesét az üggyel kapcsolatban, majd a rendőrség is felvette a kapcsolatot a gyanútlan szlovák férfival, beszámolva az eset részleteiről. Később a robbanóanyagot lefoglalták. Az értesítés kapcsán ellentét van a két fél tájékoztatásában, mivel a szlovák fél korábban azt állította, hogy már szombaton értesítették az íreket, míg az ír szervek azt jelezték, hogy csak kedden szereztek tudomást az esetről. A szlovák fél egyelőre nem érti, hogy miért zárták be a szlovák férfit fél napra, és miért zárták le a szomszédos utcákat. Az ír hatóságok ugyanis tudatában voltak, hogy egy véletlenül ottfelejtett robbanóanyagott kell lefoglalniuk. Az ügy már diplomáciai útra terelődött és a két ország minisztériumai kezelik. Az ír belügyminiszter, Dermot Ahern, aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatosan, hogy a rendőrség csupán 3 napos késéssel cselekedett.
Elnézést kért a szlovák belügyminiszter
Robert Kalinák - még kedden este - sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ügyről csak háromnapos késéssel tájékoztatták az ír hatóságokat. Egyúttal az eset alapos kivizsgálását ígérte és együttműködést ajánlott az ír rendőrségnek a részletek tisztázásához. A letartóztatott szlovák férfit először terroristának vélték és egy időre őrizetbe vették, de később vádemelés nélkül szabadon engedték, miután a szlovák repülőtéri biztonsági szervek közölték, milyen hiba folytán került a robbanóanyag a férfi birtokába. Dermot Ahern ír igazságügyi miniszter közölte: aggasztónak tartja, hogy az ír rendőrséget a szlovákok csak három nappal később értesítették az ügyről. A miniszter szorgalmazta az eset alapos kivizsgálását. Az ír biztonsági szervek utóbb "őrült ötletnek" nevezték, hogy a szlovákok az utasok tudtán és akaratán kívül a poggyászaikba rejtettek bombaalkatrészeket. A dublini repülőtéren is szokták tesztelni az átvilágító berendezések hatékonyságát, de soha nem gyanútlan utasok bevonásával - közölte a repülőtéri hatóság. Az ír hadsereg egyik robbantási szakértője mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az utasok a repülőgépen mindvégig biztonságban voltak, mert a plasztik robbanóanyag stabil volt és nem volt összekötve más bombaalkatrészekkel.
Pozsony: az írek is hibáztak a reptéri robbanóanyag ügyében
Szlovák vélemény szerint az ír biztonsági szolgálat is hibázott, amikor a dublini repülőtéren nem vette észre, hogy az egyik utas poggyászában robbanóanyag van. Tibor Mako, a szlovák idegenrendészet főnökének a nyilatkozata szerint a robbanóanyagot a dublini repülőtér biztonsági szolgálatának fel kellett volna fedeznie.
"Nagyon bánt minket, hogy a civil légi közlekedés biztonsági ellenőrzésére irányuló jó igyekezet ilyen kedvezőtlenül sült el" - jelentette ki Mako. "Az incidensért azonban részben a dublini repülőtér biztonsági szolgálatának munkatársai is felelősek, akik a poggyász pontos beazonosítása után sem fedezték fel a robbanóanyagot, miközben az utasok a repülőtéren majdnem egy órát vártak a csomagjaikra" - mutatott rá Mako. Az ír hatóságok ezt a bírálatot azzal utasították vissza, hogy a világ szinte egyetlen repülőtere sem ellenőrzi az érkező utasokat. A szigorú ellenőrzés mindig az indulókat érinti. A szlovák idegenrendészet vezetője szerint a hiba a poprádi repülőtéren történt, ahol múlt szombaton rendőrségi kutyákat próbáltak ki. A hibázó rendőrre Mako szerint büntetés vár, de hogy milyen, azt nem fejtette ki. "A robbanószereket kereső kutyák hasonló vizsgáztatása világszerte gyakori" - jegyezte meg. Mako szerint a robbanószert a biztonságiak nem az utas kofferébe rejtették, hanem a hátizsákjához kapcsolták. A szlovák hatóságok elnézést kértek az írektől, és a botrányban érintett szlovák állampolgár családjától is.
A szlovák és az ír hatóságok információi a botrányos üggyel kapcsolatban továbbra is eltérnek egymástól. Az írek 90 gramm plasztik (RDX) robbanóanyagról, míg a szlovákok 10 grammról beszélnek. Az írek arra panaszkodnak, hogy csak három nappal az eset után, kedden kaptak tájékoztatást a történtekről, míg a szlovákok azt állítják, hogy azonnal tájékoztatták dublini kollégáikat.
Forrás:
http://www.mno.hu/portal/686479