Városnézés Bangkokban


Nagyobb térképre váltás
Ki gondolná, hogy a Bangkok külvárosában sétálgató gyanútlan turista minden előjel nélkül egyszercsak belebotolhat egy Jumbóba?! Sőt, egyenesen kettőbe! A Google Maps utcaképén látható két repülőgépet hajdanán a helyi székhelyű Orient Thai Airlines üzemeltette menetrendszerű dél-kelet ázsiai ill. charter célokra. Flottájuk vagy féltucatnyi régebbi szériájú B747-esből állt. Nemzetközi menetrendszerű járataik egyedül Hong Kongba ill. Szöulba jártak, nagyobb gépeiket főként charter-célokra használták, pl. a mekkai zarándoklat ideje alatt.

Az alábbi videót Cristopher Schultz készítette róluk még 2011-ben:

Rendhagyó touch-and-go

2012. július 18-án a Sky Airlines 101-es járata a chilei Antofagastából az attól mintegy 800km-re fekvő La Serenába tartott. Az 1900m-es 30-as pálya vizuális megközelítése során a középvonaltól balra értek földet, az ennek korrigálására tett kísérlet eredményeképpen a jobb szárnyvég a betonhoz csapódott, és megsérült. A személyzet ekkor megszakította a leszállást, tettek egy iskolakört, hogy megkíséreljenek egy újabb leszállást, ám mivel ez is sikertelennek bizonyult, kitértek Copiapóba. A gépen tartózkodó 115 utas és hatfőnyi személyzet a sérült szárnnyal történő leszállás ellenére épségben megúszta az incidenst...

METAR:
SCSE 182300Z 00000KT 2000 VCFG OVC004 10/09 Q1013
SCSE 182200Z 29007KT 3000 VCFG SCT004 OVC006 10/09 Q1013
SCSE 182100Z 29007KT 6000 SCT010 BKN013 11/09 Q1012
SCSE 182000Z 28011KT 9999 FEW015 14/10 Q1012
SCSE 181900Z 27007KT CAVOK 14/10 Q1012
SCSE 181800Z 28006KT CAVOK 15/09 Q1013 


Túlfutások testközelből

2012. február 13-án az Airphil Express 969-es, Manilából érkező járata a Kalibóra történő leszállást követően mintegy 60m-rel túlfutott a 2300m hosszú leszállópályán. Az A320-ason tartózkodó 135 fő közül senki sem sérült meg, és a gép is sérülés nélkül megúszta az esetet...

2013. június 15-én az Astra Airlines Greece megbízásából az AMC Airlines által teljesített 921-es számú, Novoszibirszkből érkező, járat leszálláskor mintegy 110m-rel túlfutott Thesszaloniki 2410m hosszú 16-os pályáján. A B737-800-ason tartózkodó 160 főből senki sem sérült meg, és a repülőgép is megúszta kisebb sérülésekkel...

Leszállás Congonhason A319-essel

ILS-leszállás Congonhas 35L pályájára..

Végtelen nyár

Rodrigo David visszatért A320-asával, vagy legalábbis talált még feldolgozatlan anyagot a fiókjában.. :)

Imázsfilm Ferihegyről

Az egyébként mívesen elkészített filmmel csak annyi a bökkenő, hogy még a Malév bedöntése előtt készült...

[Lajstromjelek nyomában] G-EUPC avagy a szentjánosbogár

A G-EUPC lajstromjelű 'The Firefly'-nak keresztelt A319-es 1999. végén..
..került a British Airways flottájába. Érdekessége, hogy a 'The Dove' vagyis..
..galamb nevű másik A319-essel egyetemben, a 2012-es londoni nyári olimpiai..
..játékok alatt, számos fontos járat teljesítését volt hivatott ellátni. Ezek közül..
..is kiemelendő, hogy 2012. május 18-án számos sportoló híresség és Katalin..
hercegnő kíséretében ez a gép hozta el Athénból az olimpiai lángot. Az angol..
..légügyi hatóság különleges, egyedi engedélyével vált lehetővé, hogy a repü-
lőút alatt sem kellett eloltani a lángot, ugyanis a fáklya egy speciális, úgyn.
Davy lámpában került elhelyezésre, mely 30 órán át füstmentesen képes táp-
lálni a tüzet. A Pascal Anson és Tracey Emin tervezte festés mára már eltűnt...

[Spotting] Moszkvai repterek

Tu-154M
Il-96
Il-76MA
An-12BK
RA-85745 Domodedovo Airlines Tu-154M
RA-85540 Magadan Airlines Tu-154B-2
RA-85540 Magadan Airlines Tu-154B-2
Domodedovo Airlines Il-96 sorfal
VQ-BAB Yamal Airlines B737-500
RA-64043 Red Wings Tu-204-100B
Tu-154M
RA-85712 Aero Rent Tu-154M
Azerbaijan Airlines Tu-154 'Shusha'
Tu-154M-sorfal
RA-64510 Dalavia Tu-214
RA-85740 Atlant-Soyuz Tu-154M
Tu-204-100SZ
Tu-154B-2
CCCP-865?0 Tu-154B-2
RA-42387 RusJet Jak-42D
Air Bridge Cargo B747-400ERF
Tu-134A-3M
B737 BBJ
Jak 42-D
VP-CLO Lukoil-Avia Dassault Falcon 900EX
RA-64016 Kavminvodyavia Tupolev TU-204-100
Orosz licenszű Connie?
Il-62
CCCP-87490 Aeroflot - Soviet Airlines Jak-40K
Sanyarú sorsú Tu-124
Kutyafülű Aladár :)
A fentebbi képek Domogyedovón, Sheremetyovón, Vnyukovón és a moninói repülűmúzeumban készültek.
 
Forrás:
http://schipholspotter.com