[Hírsarok] Jogerősen pert nyertek a volt Malév-pilóták

Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben - közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Malév tavalyi megszűnése óta még nettó kétmilliárd forint kifizetésére várnak a légitársaság volt dolgozói, számításaik szerint ennyi járna végkielégítésre, illetve a felmondási időre, de ezt a mai napig nem kapták meg. A pilóták korábban bírósághoz fordultak, vitatva a felmondások jogszerűségét. A Kúria honlapján közzétett, április 15-i keltezésű határozat szerint a testület a felszámoló által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján eljárva a másodfokú bíróság jogerős végzését hatályában fenntartotta. Az ítélet alapján a felszámolónak meg kell állapítania a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya megszűnésének időpontját, a végkielégítés időtartamát és összegét, meg kell határoznia a felmondási időre járó átlagkeresetet, továbbá el kell készítenie a szabadság elszámolását.

A Hunalpa közleménye emlékeztet, hogy a Malév tavalyi csődje után a dolgozók még megkapták a februári fizetésüket, majd a végkielégítésük töredékét már csak az állami bérgarancia-alapból tudták kifizetni. A bérgarancia kimerítése után gyakorlatilag nem fizettek nekik semmit, és azt sem közölték velünk, hogy összesen még mennyi pénz jár nekik. A Hunalpa közölte azt is, hogy a felszámolás még mindig tart, a Malév volt dolgozói közül sokan még mindig nem találtak munkát, tartalékaikat teljesen felélték, sokan a hiteleiket sem tudják már fizetni. A Kúria döntése alapján a pilóták és a többi munkavállaló megvizsgáltatná a felszámoló munkáját. Továbbá azt tervezik, hogy napokon belül keresetet nyújtanak be annak érdekében, hogy a bíróság megállapítsa az állam, mint többségi tulajdonos felelősségét a Malév csődje kapcsán. Az érdekvédő szervezet szerint ez egy későbbi kártérítési per alapjául szolgálhat.


Forrás:
http://hvg.hu/itthon/20130429_Pert_nyertek_a_Malev_volt_pilotai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése