[Hírsarok] Saját repülőteret épít a Google

A Google saját repülőteret építtet a cégvezetők magángépei számára San Joséban, derült ki a városvezetéshez beadott építkezési kérelemből. A városatyák rábólintottak a tervre, így hamarosan elkezdődhet az építkezés, aminek a költségei elérik a 82 millió dollárt (közel 18 milliárd forint). A magánreptér a San Jose-i nemzetközi repülőtér közvetlen szomszédságában lesz, a területet már régóta próbálja értékesíteni a város. A Google most 50 évre bérelte ki a helyet, évi 2,6 millió dollárért. A tervek szerint a Google-reptér további évi 400 ezer dollárt fog költeni üzemanyagra, és a városnak még évi 300 ezer dollárnyi adót is fizet.

A Google három vezetője, az alapító Sergey Brin és Larry Page, valamit a korábbi vezérigazgató Eric Schmidt összesen nyolc magánrepülőt birtokol, ezek között vannak kisebb gépek (két Gulfstream V), és komoly utasszállítók is, többek között egy 200 fős Boeing 767-es és egy 757-es. A kisebb gépeket Schmidt néha vezetni is szokta, a két alapítónak nincs pilótavizsgája. A gépek eddig a NASA egyik repterét használták évi 1,3 millió dolláros bérleti díjért cserébe. Ez nagyon közel, alig pár saroknyira volt a Google főhadiszállásához, a San Jose-i új reptér ettől kicsit messzebb lesz, akár 20 percet is kell majd autózniuk a Google vezéreknek az iroda és a reptér között.

A Google reptere összesen 120 ezer négyzetmétert fog elfoglalni, lesz rajta egy 1600 négyzetméteres terminál, egy nagyjából kétszer ekkora épület irodáknak és boltoknak, egy hatezer négyzetméteres hangár, és egy 300 autót befogadó parkoló.

Forrás:
http://index.hu/tech/2013/02/09/sajat_repuloteret_epit_a_google

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése