Repülés függőleges vezérsík nélkül?

1964. január 10-e átlagos napnak indult a Boeing wichitai gyára mellől felszálló berepülőpilóták számára. A Chuck Fisher vezette háromfős személyzet azért emelkedett a levegőbe B-52-esével, hogy alacsony magasságon repülve strukturális adatokat gyűjtsön. A coloradoi hegyek felett 500 láb alacsonyan repülve turbulens közegbe értek, ezért Fisher kapitány 14.300 lábra emelkedett. Ezen a ponton az átlagos nap véget ért, ugyanis a gép hirtelen úgyn. clear-air turbulenciába került. Elmondásuk alapján olyan érzés volt ez, mintha beletették volna őket egy nagysebességű liftbe, a turbulencia fel-le dobálta őket, mígnem jobbról megdobta a gépet egy nagy lökés. A kapitány utasította a személyzetet, hogy készüljenek fel a gép elhagyására. Lelassította a gépet, és 5000 lábra ereszkedett, megkönnyítve ezzel az esetleges kiugrást. Ám Fisher valamelyest visszaszerezte az irányítást gépe felett. Lassú ütemben 16.000 lábra emelkedett, hogy biztonságos magasságra legyenek a földtől. Tájékoztatta Wichitát a történtekről. Habár a gép irányítása nem volt könnyű, Fisher úgy érezte, vissza tudja vinni gépét egy darabban. Wichita nem késlekedett a válasszal: rögtönzött vészhelyzeti irányítóközpontot állítottak fel a tesztrepülésekért felelős igazgató irodájában. Összehívták a Boeing mérnökeit és más specialistákat, hogy tapasztalataikkal segítsék a gép személyzetét. A Szövetségi Légügyi Hivatal légiirányítói szabaddá tették az utat számukra Denverben és Kansasban. A Hadászati Légiparancsnokság közelben lévő B-52-ese rádiókapcsolatot létesített a bajba jutott géppel. 

Wichitához közeledve a Boeing egy megfigyelőgépet küldött fel, hogy belőle szemügyre vehessék a gépet, és jelenthessék az esetleges sérüléseket. Mikor az F-100-ast vezető Dale Felix Fisherék gépe mellé ért, nem akart hinni a szemének: a B-52-esről hiányzott a függőleges vezérsík. Felix közölte a hírt a kapitánnyal, ő pedig továbbította azt az irányítóközpontnak. Nem tört ki pánik. A gépen és az irányítóteremben mindenki tudta, hogy bármikor felhívhatják őket egy ilyen helyzet előálltakor. A vészhelyzeti központban a mérnökök elkezdtek számításokat végezni, és megtalálni a legjobb módot arra, hogyan hozzák le a gépet a lehető legbiztonságosabban. A Légierő is felajánlotta a segítségét. Egy éppen akkor rutinrepülésre induló B-52-est használtak arra, hogy a specialisták által javasolt különböző repülési konfigurációkat kikísérletezzék Fisherék számára. Mivel ebben az időben Wichitában nagy, lökéses szél fújt, a B-52-est az északkelet-arkansasi Blytheville Légibázisra küldték. Az irányítóközpontból Boeing specialisták szálltak fel egy KC-135-ös fedélzetén, és Blytheville-ig kísérve Fisheréket egy repülő irányítóközpont feladatát látták el. Hat órával az incidenst követően végül a kapitány és személyzete sikeresen leszállt a sérült B-52-essel. "A legjobb gép, amivel valaha repültem" - nyilatkozott a kapitány.