[Hírsarok] "Most tényleg kitakarítjuk a házat"

A cég fennállásának legnagyobb mértékű költségcsökkentésén esik át a Malév, mondta el az mfor.hu-nak adott interjúban Karim Makhlouf kereskedelmi vezérigazgató-helyettes.

(...)
-A költségmegtakarítási programot már tavasszal bejelentették. Összesen mennyit spórol a Malév idén és jövőre?
-A pontos számokat hamarosan nyilvánosságra fogjuk hozni – erre akkor kerülhet sor, ha az igazgatóság elfogadja a már elkészült három éves üzleti tervet. De azt már most is elmondhatom, hogy ez lesz a legnagyobb költségcsökkentés a Malév történetében. Nyolc repülőgépet leállítunk – mind az öt Fokker 70-es gépet visszaadjuk a lízingvállalatnak, három B737-est pedig a földön tartunk –; a célállomások száma hárommal, a járatok száma pedig négy-öt százalékkal csökken majd. A leépítések már áprilisban elkezdődtek, az alkalmazottak száma onnan számítva 12-24 hónapon belül ezerre csökken majd. Emellett kevesebb géppel repülünk, és bezártuk több külföldi irodánkat is. Összességében úgy próbáljuk megmenteni a Malévot, hogy gyorsabbá és rugalmasabbá tesszük a működést. Most tényleg kitakarítjuk a házat, így jó esély van arra, hogy a Malév két-három éven belül nyereséges cég és a régió egyik vezető légitársasága legyen.

Forrás:
http://www.mfor.hu/cikkek/Mentik_a_Malevot__tortenetenek_legnagyobb_sporolasaba_kezdett_a_ceg_.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése