Wingstrike (újratöltve)

Strapabíró konstrukció
2008 kora-tavaszán a Nyugat-Európán végigsöprő, halálos áldozatokat is követelő Emma-ciklon és a nyomában érkező viharos szél Magyarországon is komoly károkat okozott. 2008. március 1-jén a Lufthansa Münchenből induló 44-es járatának 131 utasa és ötfőnyi személyzete épp Hamburgba tartott, ahol azokban az órákban 60 km/h körüli sebességű szél fújt 100 km/h-es széllökésekkel. A légitársaság A320-asa ILS-megközelítést hajtott végre az épp használatban lévő 23-as pályára, viszonylag jó látási viszonyok között. Amint a személyzet átváltott a torony frekvenciájára, 290 fokról fújó 28 csomó sebességű szelet jelentettek nekik 48 csomós lökésekkel. A kapitány megkérdezte az irányítót, hogy hány megszakított leszállás történt ebben az időszakban. Azt a választ kapta, hogy a leszálló gépek fele átstartolt. A toronyban ülő irányító a szélirányra való tekintettel a két szóbajöhető pálya közül a 33-as pályairányt javasolta a kapitánynak. A kapitány ennek ellenére azt közölte válaszában, hogy ők mégis inkább a 23-as pályát próbálnák meg. A gép nagyjából 1000 lábig a robotpilóta irányítása alatt repült, majd a 24 éves másodpilóta hölgy vette át az A320-as vezetését. A repülőgép a jobbról fújó erős oldalszélre rátartva haladt a siklópályán. A pilóta az A320-ast stabilan, a szél hatásait kompenzálva vezette egészen a pálya küszöbéig. Itt a kapitány jelentette a másodpilótának az aktuális süllyedési sebességet és hajtóműbeállítást, melyek az ilyenkor normális értékek voltak. A kilebegtetés előtti másodpercekben a másodpilóta, mint az az oldalszeles leszállásokkor szokásos, visszalépte az oldalkormánnyal a gép orrát középre, miközben kissé balra csűrte a szárnyat. Közvetlenül a földetérés előtt, mielőtt a repülőgép balra billent volna, a kapitány a feltételezések szerint beavatkozott saját sidestickjén egy enyhe jobbra csűréssel a repülésbe, miközben a másodpilóta lassan visszavett a balra csűrésből, és enyhe jobbra csűrésbe váltott át sajátján. Ha ez valóban így történt, és a kapitány a saját sidestickjén lévő sidestick priority gomb megnyomásával nem vette át a gép irányítását, a kettejük kormánymozdulatai által generált jelek az A320-as repülőgépcsalád egyik sajátossága folytán, összeadódtak. A jobbról érkező szél és a repülőgép orrának visszalépése miatt a repülőgép hirtelen balra dőlt. A bal oldali főfutó földetérésének pillanatában a repülőgép négyfokos balra dőléssel repült, ami a malőr folytán alig két másodperc alatt 23 fokra nőtt, miközben a gép a pálya bal széle felé sodródott, a szárnyvég pedig, a rajta lévő winglet sérülését okozva, leért. Ekkor a kapitány és a másodpilóta egyaránt maximális jobbra csűréssel reagált, miközben az oldalkormányt is kitérítették 14 fokig jobbra. A másodpilóta a főfutó elpattanást követő leérése után rögtön átstartolt, a kapitány nyugtázta azt, majd átvette a gép vezetését. A második megközelítést már ismét a másodpilóta hajtotta végre, immáron a szélirány szempontjából is kedvezőbb 33-as pályára, ahol gond nélkül le tudtak szállni...


D-AIQP Lufthansa Airbus A320-211

Forrás:
Simon Péter - Légikatasztrófa: a jövőnek üzen c. könyvének nyomán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése