[Lapszemle] Saját utascsarnok a Ryanairnek?

A Budapest Airport (BA) őszre egy könnyűszerkezetű épületet állít fel a 2-es terminál közelében kifejezetten a Ryanair számára, így a vezető európai fapados társaság utasainak kiszolgálására.

A tervek szerint egy könnyűszerkezetű épületet húz fel a Liszt Ferenc Nemzetköz Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a 2-es terminál közelében a Ryanair utasainak kiszolgálására, ez egyelőre még csak az engedélyeztetés fázisában van, s októberre lehet belőle valami – mondta a Napi Gazdaságnak Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója.
Az ír diszkont légitársaság a Malév leállása után tért vissza Budapestre, és a Ryanair kizárólag a gyalogos be- és kiszállással akarta biztosítani járatai indítását. A hatóságok az utashidas állóhelyekre kidolgozott repülőtéri technológiát csak a tesztüzem idejére hagyták jóvá. Ezt követően a BA által kidolgozott új technológia egyszerre négy járat kiszolgálását tudja biztosítani a gyalogos ki- és beszállás mellett úgy, hogy csak egy utashíd használata szükséges.
Ezáltal a gyalogos be- és kiszállások a repülőtér forgalmi előterének – ahol a repülőgépek kiszolgálása zajlik – olyan külső részén történnek, ahol más járatok kiszolgálását nem zavarják. Ezzel a korábbi technológiákhoz képest az utas- és repülésbiztonság kockázata jelentősen csökken. A BA már korábban jelezte, hogy ezt is átmenetinek tekinti, a végleges megoldásban az említett könnyűszerkezetű épület szerepel, amellyel jelentősen csökkenthető az a távolság, amelyet az utasoknak a termináltól a járatig meg kell tenniük és megszüntethető az utazók repülőgép előtti, betonon történő várakozása.

Forrás:
http://hvg.hu/kkv/20120614_ryanair_ferihegy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése