Veszélyben a légiforgalmi irányítás?

A következő generációs légiforgalmi rendszer különösen sérülékeny a kívülről érkező hackertámadásokra, hiszen semmiféle biztonsági lépést nem tartalmaz.

A hagyományos radarrendszerek több óriási hátránnyal rendelkeznek. Ezek közül a legfontosabbak, hogy fenntartásuk nagyon drága, hatótávolságuk igencsak limitált, a repülőgépek sebességét lassan mérik be és távolságtól függően egyre pontatlanabbak. Ezeken javítana az új, ADS-B (Automatic Dependent Surveillance - Broadcast) nevű új rendszer.

Az ADS-B visszaverődő radarhullámok helyett a GPS műholdakra hagyatkozik, amelyek segítségével immáron nem a torony, hanem a repülőgép maga mérné be magát. A gép helyzetét, azonosítóját, magasságát és sebességét pedig 112 bites, minden titkosítást nélkülöző adatcsomagok formájában sugározná minden közeli repülőnek és földi „bázisállomásnak”.

A titkosítást – szokás szerint – azért mellőzték, hogy olcsó legyen a rendszer implementációja és bevezetése. Azonban ez az Amerikai Légierő három kutatója szerint katasztrófához is vezethet. A csapat által kiadott kutatás szerint ugyanis az általuk talált sebezhetőségek kihasználásával fejetlenséget, repüléstilalmat vagy akár ütközéseket is okozhatnak a hackerek.

Az állomások „megvakítása” (túlterhelése) viszonylag könnyen kivitelezhető egy kis teljesítményű adó segítségével. A „szellem repülő beillesztés” nehezebb: ez a támadási forma a repülők által küldött ADS-B adatcsomagokat imitálja, amellyel gyakorlatilag egy szellemképet juttat a közeli repülők, tornyok által látott világba.

Mindezek ellenére az amerikai hatóság 2020-ra teljesen működő ADS-B rendszert szeretne. Állításuk szerint a 2009-es tesztek alatt semmiféle, a hagyományos radarnál nem fellelhető sebezhetőséget nem találtak. A légierő kutatócsoportját azonban nem győzte meg a PR-anyag, így betekintést kértek az említett anyagba. Ezt természetesen megtagadta a hivatal, biztonsági okokra hivatkozva.

Forrás:
http://www.technet.hu/hir/20110913/veszelyben_a_legiforgalmi_iranyitas/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése