A télből a nyárba 20 ezerért

Kanári-szigetek, Málta, Madeira, Marokkó 20-25 ezer forintból? Első hallásra irreálisnak tűnik, hogy ennyiből kihozható egy repülőjegy az európaiak legkedveltebb téli nyaralóhelyeire, mégis sok magyar utazónak sikerült már a bravúr. Igazából csak négy jó árú fapados repülőjegyet kell levadászni, és be kell tartani a legfontosabb alapszabályt: csak kézipoggyásszal utazzunk.

A diszkont-légitársaságok ma már Európa legtávolabbi szegleteibe is repülnek (Isztambul, Tromso vagy Reykjavík), sőt Marokkó, Izrael és Jordánia is felkerült a térképükre. A legizgalmasabb célállomások többségére azonban nincs Budapestről közvetlen olcsó járat, csak átszállással lehet elérni őket. A fapadosok azonban point to point alapon repülnek, tehát mindig csak A-ból B-be visznek el, nem biztosítanak csatlakozó járatokat. Ezért azok a magyar utasok, akik olcsón akarnak elugrani például a télből a nyárba, kénytelenek mindkét irányba két járatot összekombinálni, és ezeket külön-külön lefoglalni.

A járatok kikereséséhez a légitársaságok oldalait célszerű elsősorban használni. Európa két legolcsóbb légitársasága a Ryanair és a Wizz Air, a legkedvezőbb árfekvésű kombinált utaknál általában elég az ő menetrendjeiket és áraikat megnézni. Bizonyos célállomásokra az EasyJet és a Vueling is kínál tízezer forint alatti jegyeket, ezeket is érdemes figyelni. A keresgéléshez az olyan összehasonlító oldalak is jó szolgálatot nyújthatnak, mint a Skyscanner, a Momondo vagy az Azuon.


Fontos az átszállási idő megtervezése

A szervezés során a legfontosabb kérdés az, hogy a két gép között mekkora időt célszerű hagyni. Ha 3 óra van az első gép érkezése és a második indulása között, az nagyon kényelmes verziónak tűnik, de a kockázattal érdemes számolni. Ha ugyanis az első gép késése miatt lekéssük a másodikat, gyakran új jegyet kell vennünk a következő járatra.

Az sem mindegy, melyik reptéren találunk jó átszállási időt. A schengeni zónán belüli kis reptereknél az érkezés után akár pár perc múlva már a következő gép kapujánál állhatunk, persze váratlanul hosszú sorral a biztonsági ellenőrzésnél itt is számolni kell, különösképp az olasz reptereken. A másik végletet a London környékiek jelentik: ezeknél több órát érdemes rászánni az eljutásra a következő gépig. Aki például Stanstedre érkezik, és nem szerencsés, eleve 20 perccel kalkulálhat, mire eljut az útlevél-ellenőrzéshez, ahol nem ritkák a fél óránál hosszabb sorok. Ha egy óra alatt összejött a bejutás a terminálba, lehet menni a következő géphez, de a biztonsági ellenőrzéshez is igen gyakran van több mint félórás sor. Aztán jöhet még 20 perc a távoli kapukig.

Elvileg az utasnak érkezés után ki kell mennie a terminálba, majd a következő géphez ugyanúgy át kell jutnia a biztonsági kapun, mintha kívülről érkezne a reptérre. A gyakorlatban néha ennél kényelmesebb megoldás adódik: sok reptéren (például Brüsszel-Charleroi vagy Madrid) az érkező utasok egyenesen az indulóoldalra tudnak sétálni, vagy eleve a beszállásra váró utasok közé jutnak az érkezők.

Az átszálló reptér kiválasztásánál érdemes figyelembe venni azt is, hogy van-e látnivaló a környéken. Ha nem akarunk azon aggódni, hogy az első gép késése miatt lekéssük a következőt, akkor 5-8 órát is célszerű lehet ráhagyni. Ha viszont az első gép pontos, ezt az időt nem árt értelmesen eltölteni. Ezért sokkal jobb átszállni egy olyan reptéren, ahol van mit csinálni. Például Charleroiban semmi nincs, a város ronda, a közbiztonság rossz. Aki itt száll át, és sok ideje van, a reptéren dekkolhat. Bergamóban viszont 15 perc alatt be lehet buszozni a városba, jót lehet sétálni a szép óvárosban vagy enni valami finom olasz ételt. Ha pedig csak 2-3 óránk van, akkor a reptérrel szemben ott egy nagy bevásárlóközpont, ahol könnyen el lehet ütni az időt.

Ha nem vagyunk teljesen időhiányban, a második járatot tervezhetjük a következő napra is, ilyenkor viszont mindenképp olyan átszálló reptér kell, amelynek vonzó a környéke. Barcelonába, Madridba fél óra alatt be lehet jutni, a Kanári-szigetek felé a sok és olcsó járat miatt például általában ezeken célszerű átszállni, illetve megállni egy-két napra.


Kármentés géplekésés esetén   

Ha bekövetkezik a legrosszabb, és az első gép késése miatt lemaradunk a második járatról, nem feltétlenül kell megvenni méregdrágán a teljesen új jegyet. A Ryanairnél sajnos nincs más megoldás, de az EasyJet és a Wizz géplekésés esetén 60, illetve 80 euróért felteszi az utast a következő járatra. Ez a lehetőség csak a helyszínen, a reptéren áll rendelkezésre 2 órán belül, nem szabad tehát pánikszerűen a légitársaság ügyfélszolgálatát hívni, mert náluk csak a teljes árú jegyet lehet megvenni. Persze egy kérdést megér, hogy mennyi az aktuális ár a következő járatra, és ha véletlenül alacsonyabb a 60-80 eurónál, érdemes azt választani, ha pedig nem, akkor a reptéren igénybe venni a fix áras megoldást. Az EasyJetnél lekésési biztosítás is van: aki foglaláskor megveszi 9 euróért, azt, ha lekési a gépet, ingyen teszik fel a következőre. Ez szoros átszállásnál hasznos lehet.


A legjobb átszállóhely: Milánó/Bergamo

A jelenlegi menetrendben a legjobb átszállási kapcsolatot budapesti indulással Milánó, illetve Bergamo jelenti. A Ryanair minden reggel repül Bergamóba, a Wizz Air pedig Milánó fő repterére, a Malpensára - gyakran fillérekért. Bergamóból a Ryanair rengeteg helyre indít járatokat, szinte Európa összes országába és Marokkóba is. Malpensa pedig az EasyJet nagy bázisa, számtalan kitűnő célállomásra lehet onnan továbbutazni (például Lisszabonba, Portóba vagy Athénba). Mindkét reptérről hetente többször van Budapestre esti járat is, tehát a visszaút is rengeteg célállomásról lehetséges milánói, illetve bergamói megállóval.


Ezeket a társaságokat érdemes figyelni

A magyarországi induláshoz elsősorban a jelenleg nagy harcot folytató Ryanairt és Wizz Airt célszerű igénybe venni, a második szakaszra pedig Ryanair- és EasyJet-járatokat érdemes kutatni. Budapestről indulva lényegében az összes fontos nagy fapados csomópont elérhető 500-4000 forint közötti áron, Madrid és Barcelona kissé drágábban. A távoli meleg helyekre 20-30 euró között vannak általában a legolcsóbb helyek, ezeket kell a lehető legjobban összekombinálni a budapesti, esetleg debreceni indulású járatokkal. Kiindulásképpen célszerű azt megnézni, hova repülnek olcsón a fapadosok reggel, illetve délelőtt, hazaúton pedig azt, hogy honnan érkeznek estefelé. Ezekhez lehet kapcsolni a második járatokat.

A rutinos rókák odáig mennek, hogy csak az egyik kinézett jegyet veszik meg először, a másiknál várnak egy kis áresést. A két ultrafapadosnál 2-3 hónappal indulás előtt gyakran indulnak lefelé az árak, ha nem túl jó a járat töltöttsége. Persze erre rá is lehet fázni, mert ha felfelé mozdul az ár, akkor is kénytelen megvenni a jegyet az az utas, aki a ráhordó járatot már kifizette.

Bosszantó ráfázás az is, ha az egyik légitársaság módosítja a menetrendet. Ilyenkor persze át lehet iratkozni másik járatra, de lehet, hogy egy napot bukik az utas, mert a másik fix helyen maradt. Ilyenkor semmit nem lehet tenni, senkit sem érdekel, hogy átszállásos utazást próbált szervezni a dörzsölt diszkontutas.


Így lehet még spórolni

Ami a további költségcsökkentést illeti, fiatal, kispénzű utazók azt is bevállalják, hogy az éjszakát a reptéren töltik, és a reggeli járattal utaznak tovább. Ez azonban nem mindig tuti megoldás, a kis repterek közül sok zárva tart éjjelente.

Mivel a poggyász feladása sokba kerül, és átszállásos útnál négyszer kell érte fizetni, célszerű csak fedélzetre felvihető kézicsomaggal utazni. Ez általában ingyenes, kivéve a Wizz Airt, amely a múlt hónaptól a nagy kézipoggyászokért 10 eurót fizettet. Aki tehát Wizz-zel indulva száll át, az vagy kifizeti a díjat, vagy kicsi kézipoggyásszal utazik annak ellenére, hogy a második járatra felvihetne ingyen nagyobbat is.

Mivel az átszállásos megoldásnál kettő helyett négy jegyet kell venni egy oda-vissza útra, minden extra költség duplán fáj az utasnak. Érdemes beszerezni azokat a bankkártyákat, melyek használatával a gyakran használt légitársaságoknál nem rakódik rá kártyadíj a jegyárra. Akinek nincs ilyen, jegyenként 4-8 eurós pluszköltséggel számolhat, ami a teljes kanyarra már 32 euróra rúghat.


Forrás:
http://www.origo.hu/utazas/20121109-utazasi-tippek-fapadossal-atszallva-utazoknak.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése