Párduc és traktor is szavatolja Ferihegy biztonságát

Ferihegyen nem pusztán az induló utasok ellenőrzése jelenti a biztonságot. Különleges járművek gondoskodnak róla, hogy a repülőforgalom zavartalan legyen. Megnéztük, hogyan ellenőrzik a futópályákat, hogyan mozgatják a gépeket a gurulóutakon, és milyen tűzoltóautóval érik el a reptér bármely pontját három percen belül.

"Nem tudom megunni a repülőgépek látványát" - jegyzi meg Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója, miközben az egyes terminál épületéből a forgalmi előtér felé tartunk. Így hívja a szaknyelv a repülőteret borító burkolatnak azt a területét, ahol utasként is megfordulhatunk, amikor busszal közelítjük meg, és lépcsőn át jutunk fel a főépülettől távol várakozó gépre. A szigorú biztonsági előírásokból rögtön megérkezésünkkor ízelítőt kapunk. Napokkal korábban, névre szóló engedélyt kellett kérnünk a forgatáshoz, a repülőtér területére pedig a szokásos, szigorú biztonsági ellenőrzés után léphetünk be. Kameránk, fényképezőgépünk, fémtárgyaink kabátjainkkal együtt külön-külön tálcára kerülnek, hogy röntgensugarak pásztázhassák őket.

Kísérőnk sem kivétel, bár minden alkalmazott jól ismeri, még szolgálati autóját is átkutatják, mielőtt felnyílik előtte a sorompó. A szabad aszfaltfelület önfeledt autózásra kiváló terepnek tűnik, a felszálláshoz készülődő gépek között azonban csak meghatározott rendben, színes felfestések szerint haladhatunk. Jobbról egy kis utánfutós csomagszállító közelít, balról egy Ford C-Max felvezetőautó érkezik, de a jellegzetes fehér alapon egyharmadában kék-zöld festésű Volkswagen Polók és Skoda Fabiák sem hiányoznak, amelyekkel egy-egy fontos feladatot ellátó munkatárs érkezik pontosan akkor és oda, amikor szükség van rá. A ködbe burkolózó reptéri nyüzsgésben mindennél fontosabb a szervezés.


Saab 9-5 fékhatásmérő

Rövid telefonbeszélgetés után megérkezik a reptér legizgalmasabb autója, egy Saab 9-5-ös Kiss László ügyeletes repülés-üzemvezetővel a kormány mögött. Az elsőszériás svéd limuzin feltűnő fényezésén, kiegészítő reflektorain és fényhídján kívül látszólag semmiben sem különbözik társaitól, nélküle azonban egyetlen repülőgép sem landolhatna biztonságosan Ferihegyen. Télen a sárga Saabon és Kiss Lászlón múlik, hogy a karbantartók, Európa repterei és a hozzánk érkező repülőgépek pilótái tisztában legyenek a futópálya állapotával, amelyet a köznyelv tévesen emleget kifutópályaként. Csomagtartójában padló helyett egy hidraulikával működtetett "ötödik kerék" bújik meg, amely egy bonyolult számítógéppel áll kapcsolatban.

A fékhatásmérő autó végighalad a futópályáknak azon a nyomvonalán, ahol a repülők futóműve földet ér, pontosan 96 kilométer/órás sebességgel. A meghatározott tempó elérésekor sípoló hang és tempomat segít Kiss Lászlónak, aki a rádió helyére beépített panelen kiválasztja a burkolat paramétereit (vizes, havas, jeges), majd a pálya harmadokra osztott szakaszain leereszti a kis kereket, amelynek csúszása alapján a számítógép elvégzi a méréseket. A részadatokból a rendszer átlagot számol, így dől el, hogy szükség van-e sózásra vagy karbamidszórásra, a levegőben lévő gépek pilótái pedig mérlegelhetik, hogy landolnak, vagy megvárják, amíg kifogástalan állapotú lesz a pálya. Takarítás után a mérést megismétlik.


Miért éppen Ferihegy?

Magyarország legnagyobb nemzetközi repülőtere 1950-ben, Budapest frissen létrehozott XVIII. kerületének egyik városrészében, Ferihegyen épült. Alpesi országokból érkező turisták biztosan csodálkoznak a névadáson, pedig a csekély domborzati formák ellenére ezen a területen a XIX. században szőlőbirtok terült el. A vecsési birtok tulajdonosa, az új fajták nemesítésével foglalkozó Mayerffy Ferenc szőlész, serfőzőmester nevezte el Ferihegynek a főváros határától akkoriban még távoli tájegységet.

Vajon a Saab repülős múltja miatt született éppen a svéd szedánból ez a drága és érzékeny műszer? Bár a 9-5-ös autentikus kiegészítője egy repülőtérnek, ennél sokkal egyszerűbb a magyarázat. Az autót átépítő ASFT cég központja Svédországban található, és a surface friction tester (felületisúrlódás-tesztelő) gyártásában a kezdetektől fogva együttműködik a Saabbal, valamint az egykori tulajdonos General Motorsszal. Miközben várjuk, hogy felszabaduljon az egyik pálya, és akcióban is láthassuk, Kiss László rádión kommunikál az irányítótoronnyal, ahonnan folyamatosan tájékoztatják a légi forgalomról. A tetőre erősített jeladó segítségével a toronyban mindig pontosan tudják, merre jár, hol vethető be a mérőautó.

Eljött az idő, húsz percre felszabadul a kettes futópálya. Villog a fényhíd, Kiss László a gázra tapos, ráhajtunk a kifogástalan minőségű, széles aszfaltcsíkra. Az egyhangú szürkeségben csodálatos látványt nyújt a húsz kilométerről is látható, ezernyi apró világítótesttel szegélyezett, fényárba borított pálya. A főutak karácsonyi fényeire emlékeztető kivilágítás magas energiaigénye miatt minden pályához külön transzformátorház tartozik. A szakember sokadik alkalommal is töretlen lelkesedéssel kezeli a berendezést, a kis kerék földet ér, ebből szinte semmit sem veszünk észre odabent, a belső kijelzőn azonnal megjelennek az adatok. Mire a pálya végéhez érünk, kezünkben tarthatjuk mérésünk szalagra nyomtatott grafikonját.


Goldhofer AST-3 4x4 pushback traktor

Civileket csak akkor engednek repülőgépek közelébe, amikor a beszállás a forgalmi előtéren történik. Sárga mellény nélkül egy lépést sem tehetünk, kísérőnk figyelmeztet, a hajtóművet csak tisztes távolságból szemléljük az erős szívóhatás miatt. Éppen az utasok beszállítása után érkezünk egy felszálláshoz készülődő Airbus A320-ashoz, amelyet egy bizarr külsejű munkagép, a pushback (hátratoló) traktor tol majd a futópályára. Nélküle örökre egy helyben maradna a főépülettel szemben álló 73 tonnás gép, amely bár 800 kilométer/órás utazósebességre képes, International Aero Engine V-2500 típusú sugárhajtóműve hátrafelé képtelen megmozdítani a világ első digitális elektronikus kormánnyal felszerelt utasszállítóját.

A reptéri pushback traktor egy kompromisszumok nélküli célszerszám, amely újraértelmezi az alacsony padlószint fogalmát. A Goldhofer cég gyártmánya három méter széles, hét méter hosszú, az alja szinte súrolja a földet, teherautókra emlékeztető, két irányba néző kabinja pedig meglepően alacsonyan fekszik. Szabadon hagyott mechanikájának köszönhetően nyomon követhető a gép lelkét jelentő hidraulika működése. A munka közben menetiránynak háttal ülő gépkezelő megcélozza a repülő első futóművét, a szerkezet körülveszi a kereket, és elemeli a talajtól a legfeljebb 220 tonnás repülőgépet. Sietségnek, kapkodásnak nincs helye a repülőtéren, bőven van időnk tanulmányozni a működését, mielőtt 210 lóerős motorja és összkerékhajtása segítségével irányba állítja az A320-ast.


Rosenbauer Panther 6x6 CA-5 reptéri tűzoltóautó

Elhagyjuk a repülőkkel teli aszfaltot, hogy a tűzoltóparancsnokságon keressük fel Ferihegy büszkeségét, a futurisztikus Panther HAB-5-öt. A hangya és a csillagromboló keresztezéséből született Rosenbauer-gyártmány igazi csúcsmodell, a világ valamennyi országának szabványát teljesíti, a korszerű tűzoltóautót kifejezetten repülőtereken előforduló feladatokra tervezték. A jókora teherautó óriási teljesítményt sejtető motorhang kíséretében, méltóságteljesen gördül ki pihenőhelyéről, utasterében a bátor tűzoltókkal, akik rutinosan kezelik a három évvel ezelőtt, újonnan beszerzett speciális járművet. Ritkán kerül sor bevetésre, de nem eshetnek ki a gyakorlatból, hiszen bármikor szükség lehet rájuk. Az előírás szerint a riasztás beérkezésétől számított három percen belül a reptér bármelyik pontját el kell érniük.

Schiller János tűzoltó főtörzsőrmester az űrhajók pilótafülkéjére emlékeztető műszerfal mögött úgy érezheti magát, mint a feje fölött repkedő gépek pilótái. A panorámaablakos utastérben hat tűzoltó helyezkedhet el kényelmesen, majd a kilencven fokban kitárható ajtók kialakításának köszönhetően kevesebb mint tíz másodperc alatt elhagyhatják a helyüket. A bent töltött néhány perc nem volt elég, hogy elmélyedjek a vezérlésben, de még arra is kevés volt, hogy minden feliratot és piktogramot azonosítsak. Még a hagyományos műszereket is digitális kijelző jeleníti meg. A főtörzsőrmester természetesen könnyedén eligazodik a gombok és karok tengerében, precízen kezeli a bonyolult szerkezetet.

Csupán a hagyományos kormánykerék a biztosíték, hogy hat meghajtott kerékkel a földön haladunk. Nem is akármilyen dinamizmussal, a hátulra beépített motor ezer lóerővel tolja előre a Panthert, amelynek futóművét tempós fordulókra és nagy sebességű haladásra tervezték. Alumíniumkarosszériájának súlypontját a lehető legalacsonyabbra helyezték, felépítménye legfeljebb harminc fokban dől be a kanyarban, így semmi sem állhat a gyors kiérkezés útjába. "Sokkal stabilabb és jobban vezethető, mint egy hagyományos teherautó" - mondja büszkén Schiller, miközben a tolatókamera hatalmas képére pillantva a parancsnokság előtt manőverez a négy dizájndíjjal kitüntetett Pantherrel.

A tartályában tizenkétezer liter vizet és ezerötszáz liter habot, porral oltáshoz 250 kilogramm alapanyagot képes magával vinni. Automatikusan vezérelhető szivattyúi nagy nyomással a megfelelő pontra irányítják, a felső fecskendő pedig tizenhat méteres magasságba is eljuttatja a vizet. Nem csak másokat, magát is képes megvédeni az alvázba épített fúvókák segítségével, amelyek a talajra kifolyt üzemanyag ártalmatlanítására is alkalmasak, és akkor is megóvják a teherautót, ha a földön terjedő tűzön kell áthajtania. A bemutató alatt is készenlétben álló tűzoltók különleges járműveket kezelő kollégáikkal együtt gondoskodnak róla, hogy a repülés legyen az utazás legbiztonságosabb módja.

Forrás:
http://www.origo.hu/auto/20110107-kulonleges-repteri-jarmuvek-ferihegyen.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése