Valóban olcsó-e a fapados?

Gondoltam, itt az ideje, hogy írjak egy olyan posztot, aminek talán valami haszna is van. Arra vállalkozom ugyanis, hogy kicsit elmerüljek a magyar légtérben előforduló fapados légitársaságok árképzési politikájában. Persze nem nagyon, nehogy túl objektív legyek!
 
Hát akkor kezdjük is! Budapestről/Budapestre jelen pillanatban kilenc diszkont légitársaság repked: a német Air Berlin ill. Germanwings, a norvég Norwegian (Norwegian Air Shuttle), a spanyol Iberia fapados változata, a Clickair, az angol EasyJet ill. Jet2, az ír Ryanair, a cseh Travel Service tulajdonában álló SmartWings és a magyar Wizzair. Közülük az Air Berlin tengerentúli járatokat is bonyolít, valószínű ezért írják róla a Wikipédián, hogy "semi low-cost". Az összehasonlításból sajnos diszkvalifikálnom kellett a SmartWings-t, akiknek már a honlapja is annyira fapados, hogy inkább nem kockáztattam meg mindenáron a bankkártya-adataim megadását csak azért, hogy beszámolhassak az összes költségről.
Általánosságban elmondható, hogy mikor repjegyek utan vadászunk, az első ár, amit meglátunk, legjobb esetben is csak a (kormányzati) adókat és (repülőtéri) illetékeket tartalmazza. Rosszabb esetben csak az arra való kattintással vagy a foglalás második lépésében derül rá fény. Azoknál a társaságoknál, ahol ülésrend van (Jet2, Clickair, Norwegian, Germanwings), ülőhelyfoglalási díjat is felszámítanak. Pozitív, hogy sem a Germanwingsnél, sem a Clickairnél ez nem kötelező! Feladott poggyászaink -ha vannak!- száma után is fizetnünk kell természetesen. Bevett gyakorlat a 20 kilós limit, bár mind a Jet2, mind a Clickair igyekszik jó pontokat szerezni, 22 ill. 23kg-ot engedélyeznek. Rossz pont jár viszont a Ryanairnek és a Wizzairnek, mert az eddigi gyakorlat ellenére 15kg-nál húzták meg a határt. Apropó, Ryanair, vigyázat, a feladott poggyászok után nem darabonként fizetünk, hanem súlyos árat, ha nem állunk meg egy darabnál! Ráadásul kötelező náluk az online check-in, aminek megintcsak ára van! Ezek után már csak azért kell fizetnünk, hogy a felmerült költségeket kifizethessük. A legtöbb helyen a Visa Electron vagy maga a légitársaság által kibocsátott bankkártyával járunk jól, mert az ezekkel való fizetéskor általában nem számítanak fel ügykezelési díjat. Így kapjuk meg a végső árat, mely 8-9%-kal magasabb az elsőre látott, "adókkal és illetékekkel együtt" marketingszöveggel reklámozott árnál.
Most pedig nézzük a fakultatív költségeket! Csomagjaink mellett sportfelszerelést is feladhatunk. Külön érdekesség, hogy a Germanwingsnél a sí- vagy snowboardfelszerelésért nem kell fizetnünk. Köthetünk biztosítást, mely általában poggyászkár, orvosi ellátás ill. járattörlés esetén jöhet jól. Ahol mód nyílik rá, az extra -nevezzuk inkabb normalisnak!- lábtérért is fizethetünk. Ha nincs ülésrend, és előre tudjuk, hol szeretnénk ülni, hasznos lehet az elsőbbségi beszállás opció. Ha lusták vagyunk jegyzetelni, a foglalásrol sms-ben is kérhetünk visszaigazolást.
A bevett fapados gyakorlattal ellentétben a Jet2-nál akár háromfogásos menüt is rendelhetünk. Gépünk széndioxid-kibocsátását ellensúlyozandó a Clickairnél a barcelonai reptér melletti fatelepítési programot is támogathatjuk. De nem csak náluk, a Germanwingsnél is velünk utazhatnak házi kedvenceink! (...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése