Dunakeszi: A szappanopera tovább folytatódik

Vasárnap ismételten bezárásra kényszerült a hazai kisgépes repülés egyik fellegvára. Dunakeszi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala immáron többedszerre a szezon közepén kényszeríti földre a sportrepülőket, miközben a nyilvánossággal szemben állítják: szükség van repülőtérre és támogatják a város sportolóit.

Dunakeszi Város Önkormányzat Polgármesterei Hivatala 2011 tavasza óta hadakozik a város határában elterülő sportrepülőtér használóival. Először egy önkormányzati rendeletben követeltek brutális díjakat a repülőtér használatáért, melynek hatására többen azonnal áttelepítették gépeiket máshova. Miután a Pest Megyei Kormányhivatal (majd később a Kúria is) jogellenesnek minősítette az önkormányzati rendeletet, visszavonták azt és elfogadtak egy határozatot, nagyjából ugyanazokkal a feltételekkel. Azóta az ügyből bírósági per lett, a város vezetésének pedig többször sikerült ideiglenesen bezárni a repülőteret a repülőtér tulajdonosi hozzájárulásának visszavonásával.

A Dunakeszi repülőtéren működő két repülőklub, az 1978. óta működő és egyébként jelenleg a repülőteret üzemeltető Malév Repülőklub, valamint a szintén széles körökben elismert Opitz Nándor Repülőklub az ideiglenes bezárások alatt kénytelen volt elköltözni Hármashatárhegy, Budaörs vagy éppen Gödöllő repülőterére, ahol - bár befogadták és szeretettel látták őket - nem tudnának hosszútávon üzemelni.

A Malév Repülőklub próbált a város vezetésével jó kapcsolatot kialakítva, mindkét félnek elfogadható megoldást találni, míg az Opitz Nándor Repülőklub peres útra vitte az ügyet. Előbbi sajnos egy kevésbé előnyös Repülőtérrend elfogadásához vezetett, amely tiltja a hétvégi motoros repüléseket (ezzel ellehetetleníti a vitorlázók vontatását is) és a motoros oktatást, utóbbi viszont részsikerrel kecsegtet: az Opitz Nándor Repülőklub első fokon pert nyert a város vezetésével szemben, a bíróság kimondta, hogy Dunakeszi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala nem mondhatta fel a repülőklubbal kötött szerződést.

2013. év repülőszezonja tavasszal így viszonylag simán indult, miközben a Polgármesteri Hivatal persze nem ült tétlenül. A repülőtér településszerkezeti besorolását sportterületté változtatta, módosításra került az agglomerációs törvény, így a repülőtér és a szomszédságban lévő lovarda beépíthetősége is növelhető. Továbbá Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármesterének egyéni képviselői indítványára átment a Parlamenten a légügyi törvény módosítása.

2013. június 24-én Dióssi Csaba ismét levelet küldött a repülőtéren lévő repülőgépek tulajdonosainak és az ott üzemelő két klubnak, akik értetlenül állnak az események legújabb fordulata előtt, ugyanis a Polgármester szabálytalan repülésekre hivatkozva nem kívánja meghosszabbítani az üzembentartó szerződését.

Annál is inkább, hogy a júniusi árvíz idején mindkét repülőklub nagy létszámmal és nagy munkaórában segített a gátakon a víz elleni harcban, miközben szemtanúk szerint a Polgárőrség autója két fővel a megszokott helyen állt és figyelte a szabálytalan repüléseket a repülőtéren.

Persze az önzetlen homokzsákpakolás mellett nem jött rosszul az sem, hogy volt hol elszállásolni azokat a katonákat és helikoptereiket, akik szintén segítettek az árvízi feladatokban. A Malév Repülőklub azonnal összezsúfolta a vitorlázó gépeket a hangárban, hogy a katonáknak ne a szabad ég alatt kelljen eltölteni az éjszakát.

A repülőtér szintén jó szolgálatot tett, mikor a vidékről érkező két permetező An-2-es repülőgépnek volt szüksége megfelelő infrastruktúrára, amelyekkel többek között Dunakeszi-alsó városrész felett végeztek szúnyogirtási munkákat.

A Dióssi Csaba aláírásával ellátott levél a 30 napos április hónapban 192 szabálytalan repülést említ, amely naponta átlagosan 6,4 szabálytalan repüléssel lenne egyenlő, mely erős túlzásnak tűnik. A levél továbbá olyan, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal elmarasztaló döntésére hivatkoznak, amiről a Malév Repülőklub vezetése még csak nem is hallott.

Dióssi Csaba Dunakeszi Polgármestere és Dunakeszi Város Önkormányzat Polgármesteri hivatala így ismételten a szezon közepén kényszeríti költözésre a repülőklubokat és azok vitorlázó szakosztályait, melyek tagjainak jelentős része olyan Dunakeszin élő középiskolás növendék, akiket így megfosztanak a nyári szezon nyújtotta fejlődési és tanulási lehetőségtől, miközben a szavazati joggal élő szülők nyugodt szívvel hagyják gyermekeiket a város repülőtéren az iskolai szünet ideje alatt.

A város vezetése tehát továbbra sem enged, immáron harmadik szezonban bizonyítja, bármilyen eszközt képes bevetni igazának bizonyítása és a repülőtér végleges leállítása mellett, míg a repülőtéren üzemelő repülőkluboknak, illetve az ott tárolt repülőgépek tulajdonosainak ez az incidens újabb kényelmetlenség mellett jelentős anyagi terhet is jelent.


Forrás:
http://www.airportal.hu/ap/viewtopic.php?t=14337

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése