Nincs lezuhanás

Lépegető exkavátor

2006 szeptemberében adták át a Malév Képzési Osztályának Boeing 737-es szimulátorát, amin azóta is a legváltozatosabb vészhelyzeteket gyakorolják a pilóták. A korábbi szimulátor egy Tu-154-es volt, ám már évek óta nem használták, a szovjet gyártmány - melynek alapját egy asztali makett felett mozgó analóg kamera képezte - felett elrepült az idő. Kevesen tudják, hogy elvileg az 1984-ben üzembehelyezett Tupoljev-szimulátor kabinja is mozgatható volt. Ám lábai már  első "útján" nem bírták el a terhelést, a szimulátorkabin megdőlt, a bent ülők kiestek az ülésekből és többen megsérültek - soha nem is mozgatták többé a kabint. Az új szimulátor megvásárlásának - pontosabban bérlésének - oka volt az is, hogy a légitársaság 2001 óta már nem használ Tu-154-est. A régi szimulátort a Közlekedési Múzeumban helyezték el, ám működni vélhetőleg már ott sem fog soha többé.

Az új, B737-es szimulátort a kanadai Mechtronix készítette (bármilyen meglepő, több repülőgépszimulátor-gyártó is van a világon), a kabint mozgató lábait pedig a repülőgépeiről ismert Fokker. Mikor emellett a típus mellett döntöttek, szempont volt az is, hogy a számítógépes háttér kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekből áll, így a szimulátorra fordított összeg is feleannyi, mint egy olyan berendezésé, amihez csak a gyártó szállít alkatrészt. 2006-ban ez jó ötletnek tűnt, ám hamar kiderült: az akkor vásárolt szerverek alkotóelemei a számítástechnika fejlődése miatt pillanatok alatt eltűntek a PC-boltok polcairól, így tulajdonképpen konzerválniuk kellett a beszerzéskori számítástechnikai háttér állapotát. Egy kiadósabb áramszünet alkalmával, amikor a szünetmentes tápegység sem segített és néhány hardver tönkrement, kétségbeesve tapasztalták az osztály munkatársai, hogy az alkatrészek közül már alig kapható valami a számítástechnikai üzletekben. Így végül milliós értékben rendeltek a megmaradt készletből, és maguk raktározzák a pótalkatrészeket. A szimulátor erőforrásigényére jellemző egyébként, hogy csak a hangeffektusokra egy önálló szervert kellett elhelyezni, illetve mind a három projektor képeit is külön-külön szerver vezérli.

Épp, mint a valóságban

A szimulátor egy csarnokban található, és bár külsőre nem tűnik nagynak, a szakembereknek komoly főfájást okozott, hogy olyan nagy ívben mozog a kabin, hogy nekiütközhetne a csarnok látogatógalériájának; emiatt magát az épületet is át kellett szabni. A kabin rész - a benne ülőkkel együtt - maximum nyolc tonnát nyomhat (üresen 7,5 tonna), a lábakra nehezedő nyomás pedig az 50 tonnát is elérheti. A pneumatikus lábak billegtetik a kabint a bent ülő pilóta manővereinek megfelelően. A pilóták elé tükrök segítségével három projektor vetíti a képet. A tükrös szerkezet 180 fokos panorámát tár a kabinban ülők elé, 40 fokos szögnyílásban szférikusan meghajlítva. Érdekesség, hogy a pilóták által látott kép a szerverteremben is figyelhető, ám ott meglepően torznak tűnik (hiszen nincs "visszahajlítgatva" a rendes látószögbe), ám ami egy normál képernyőn élvezhetetlen, az a pilótakabinban teljesen élethű. A szimulátorhoz használt szoftver öt repülőtér, és azok 5-10 kilométeres környékének térképét tartalmazza: Budapest, Amszterdam, Frankfurt, London és Milánó leszállópályáit vehetik célba a pilóták. Ezt ugyan lehetne bővíteni, de a szoftverfrissítés igen drága mulatság, és nem a konkrét helyszínek felismertetése a cél, hanem a repülési szituációk gyakorlása. A szimulációs gyakorlatoknak egy szerepük van: azokat a vészhelyzeteket gyakoroltatják a pilótákkal, amelyekkel talán soha életükben nem találkozhatnak, de ha egyszer mégis beüt a krach, legyen elképzelésük a jó megoldásokról. A gyakorlatok egymásra épülő péntek 13-át idéző szituációkból állnak: például felszállás közben tűz üt ki a hajtóműben, leáll az egyik hajtómű, kilyukad a repülő (vagy ahogy arrafelé mondják: dehermetizálódik), csökken a nyomás, vagy éppen - bármilyen abszurd - meghal a kapitány, és az elsőtisztnek egyedül kell tovább vezetni, majd leszállni. Minden pilóta legkevesebb évente kétszer négy órát tölt a kabinban. Előtte egy kétórás megbeszélésen az instruktor előre felkészíti őket arra, hogy mire számítsanak a gyakorlat alatt, és egyfajta beugró elméleti vizsga gyanánt a pilótáknak számot kell adniuk arról, hogy mit csinálnának, ha ez vagy az bekövetkezne. Meglepő lehet, hogy a pilóták a hibákra felkészülve ülnek be a pilótafülkébe, ám mint megsúgták, némelyik instruktor nagy híve a spontaneitásnak, és néhány meg nem beszélt elemet is belevisznek a szeánszba. A négyórás vizsga időtartama alatt előbb az egyik, majd a másik pilóta vezeti a gépet (2-2 órán át állnak helyt), és mint a szimulátort bemutató pilóta bevallotta: egyáltalán nem rutin a szimulációs gyakorlat. Az öregebb résztvevők törülközőt terítenek a székük támlája és a hátuk közé, mert négy óra alatt a 14-15 fokos klíma ellenére is komolyan leizzadnak. A különböző meghibásodásokról egyébként egy egész könyv szól, a pilóták szerint minden benne van, ami egy repülőgépen előfordulhat. Vész esetén ezt kell előkapni, és bizony itt is vizsgáznak önuralomból, mert remegő kézzel nem lehet benne lapozgatni, márpedig az elvégzendő feladatok listáját mindenképpen meg kell nézni. Akkor is, ha megoldották a helyzetet, hiszen ellenőrizni kell, nem maradt-e ki valami, amit a protokoll előír. A könyv igen vaskos, ám laikus megállapításunk szerint ahhoz képest, hogy milyen összetett tevékenység a repülés, és milyen bonyolult szerkezet egy repülő, egész vékonyka. Maga a szimulátor egyébként kíméli magát: ha a levegőben jóvátehetetlen dolog történik, nem mímeli a lezuhanást, hanem csak kijelzi, hogy véget ért a menet, a gép innentől kezdve menthetetlenül lezuhant volna. Ezt demonstrálták is, egy bemutató "út" során, melynek során a turbulencia darabjaira cincálta a gépet Duna felett. Mint megtudtuk, a lezuhanást már nem éltük át, a szoftver jelezte, hogy vége a dalnak: a földbe csapódást a masina azért nem szimulálja le, mert ezzel csak a pneumatikus mozgatórendszert terhelnék le feleslegesen. A szimulációs gyakorlat tulajdonképpen vizsga is, bár bukás nincs: ha valakinek nagyon szerencsétlenül sikerül megoldania a helyzeteket, visszahívják új időpontra - ez azonban igen ritka, és a második alkalommal eddig mindenki átment. Noha a pilóták elé táruló képet számítógép modellezi, és csak vetítik, a szimulátor élethűségét jól érzékelteti, hogy felszálláskor ugyanúgy érezni a gyomorliftezést, leszállásnál pedig a gép pattogását a kifutópályán, mint az igazi repülés során. Míg azonban egy kívülállónak  - így nekünk is - élményút a szimulátor használata, a pilótáknak bizony komoly kihívás egy-egy gyakorlat.

Forrás:
http://www.origo.hu/techbazis/hightech/20070812-nemsokara-egy-eves-lesz-a-malev-repulogepszimulator.html