Sztriptíz a kabinban?

Az alábbi videó már évekkel ezelőtt felbukkant az interneten, legutóbb talán a nagy-britanniai Blikk-ként számon tartott The Sun hasábjain, éppen két éve. Készítésének ideje nem ismert, de a benne látható repülőgép farkán lévő AOM logóból ítélve mindenképp 1987 és 2001, a légitársaság csődjének éve között, legvalószínűbben a '90-es évek vége felé kellett hogy készüljön, méghozzá francia crew "közreműködésével". Akadtak olyan állítólagos bennfentesek, akik szerint az AOM, közvetlenül a csőd bekövetkezte előtti utolsó hosszútávú, méghozzá az indiai-óceáni Réunion szigetéről hazafelé tartó 2252-es járatán, s az emelkedett hangulat azért is volt tét nélküli, hiszen senkinek sem kellett attól tartania, hogy az esetlegesen kiszivárgó videó miatt bárkit is eltanácsolnak majd a cégtől. Ennek ellentmond a tény, hogy a videón látható Stéphanie előadásában található még videó a világhálón, így a jelek szerint az eset nem egyszeri, bár kétségtelenül megismételhetetlen volt.

  

Hogy valóban az AOM légitársaság fedélzetén történt-e, az már erősen kétséges, a lányok által viselt uniformis ugyanis sokakat az AOM mellett az Air France, az Air Lib, az Air Liberté ill. a Corsair ruháira emlékeztetett. Annyi bizonyos, hogy a géptípus Airbus, és biztosan nem A300-as vagy A310-es típuscsalád, hiszen a cockpitban sidesticket láthatunk, nem yoke-ot. Az Air Liberté épp az előbb említett két típust tartotta csak flottájában Airbusai között, ezért kizárható. Az Air Libnek ugyan voltak Airbusai, de maga a cég az AOM és az Air Liberté összeolvadásából jött létre, úgyhogy ők sem lehettek. Az Air France, ahogyan az AOM is, ugyan szóba jöhetne, de uniformisai még csak nem is hasonlítanak a videóban látottakhoz. A Corsair is szóbeszéd tárgya lehetne, ha nem csak 2003-ban érkezett volna flottájába első A330-asa, ekkor viszont már az AOM-gépet nem láthattuk volna a felvételen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése